Jön a baba, de ki az apja??? (TH)     Hirtelen nem is tudom kezdjem. Talán az lesz a legjobb, ha 8.-tól (általános) kezdem. Amúgy is sokat stresszeltem a továbbtanulás miatt és a nyáron ,,sikeresen” összevesztem minden barátnőmmel csak Lilivel nem, akivel ovis korunk óta ismertük egymást. A legrosszabb mégis otthon volt. Anyuék állandóan veszekedtek. Lassan már egy kicsit sósabb levesből is hatalmas botrány volt. Aztán bejelentették, hogy elválnak. Ettől nagyon kiborultam. Nem jártam be a suliba, mindenkivel kiabáltam. Csak 2-en tudtak velem beszélni Lili és Robi. Robi volt a legjobb barátom. Neki tényleg mindent elmondhattam még azt is amit Lilinek nem. De ő sem tudott ezekről lebeszélni. Mikor anyuék megtudták, hogy drogozom meg cigizem nagyon kiborultak. Egymást hibáztatták és eldöntötték, hogy elköltözünk. Németországban választottak egy kis várost. Nyár elején már költöztünk is. Egész nyáron a hellyel ismerkedtem. Már alig vártam a sulit, új arcok meg miden, viszont nagyon hiányoztak a régi barátok. Végre eljött az első tanítási nap. Az osztály elég szimpi volt és elég sok emberrel összehaverkodtam. Boldogan mentem haza és közben zenét hallgattam. Viszont miután beléptem a bejárati ajtónkon lefagyott a mosoly az arcomról. Anyu vérző szájjal ült a földön és apu üvöltözött vele. Nem mondtam semmit hanem egyből elrohantam. A közeli folyóparthoz futottam. Ott ültem a homokban, a fülemben ment az mp3 és bámultam a vizet. Kitört belőlem a sírás. Kb. 1 órája ülhettem ott és kezdtem kicsit megnyugodni. Később megláttam 2 srácot, de úgy tettem mintha ott se lennék. Elindult a Tokio Hotel – Gegen meinen willen és megint kitört belőlem a sírás. Valaki megérintette a vállam. -         Mi a faszt akarsz? Hagyj békén! Nem látod, hogy zavarsz!? Majd ránéztem. Nem akartam hinni a szememnek. Gustav volt a TH-ból. -         Jajj…bo….bocsi nem akartam csak…. – kértem bocsánatot. Nem mondott semmit. Ekkor odajött a másik srác is. -         Mi az? Mit csináltok? – kérdezte. Ez Bill volt. -         Hát, nem is tudom.. – Gustav. -         Bocsi nem akartam bunkó lenni csak mostanában nagyon rám jár a rúd. – én. -         Elmondaná valaki miről van szó? – Bill. -         Csak kérdezni akartam valamit, ő meg egyből leüvöltötte a fejem. – Gustav. -         Sajnálom, tényleg nem akartam – már nagyon elpirultam – amúgy Buffynak hívnak. -         Szép neved van. Én Bill vagyok, ő meg Gustav. És semmi gond, de t… - mondta Bill, de félbeszakítottam. -         Nagyon sajnálom mégegyszer. Inkább megyek. Sziasztok. – én, de valaki megfogta a kezem. -         Megértem, hogy nem akarsz velünk beszélni, de minden rendben? – Gustav. -         Nem, semmi sincs rendben! – én és levettem a kezét a kezemről, majd tovább mentem, de… -         Biztos ne kísérjünk haza? – Bill. -         Haza? Hogy mehetnék most oda? – mondtam könnyezve. -         Akkor hova fogsz menni? – Bill. -         Még én se tudom. – megszólalt a telefonom – bocsi ezt fel kell vennem. – én. -         Szia Lili örülök, hogy felhívtál muszály beszélnünk, de most nem alkalmas. Később felhívlak. – mondtam. -         Rendben. Szia. – mondta és lerakta. -         Mostmár tényleg megyek. Sziasztok. – én. Nem engedtek el. Ragaszkodtak hozzá, hogy menjek haza. Nehezen beleegyeztem. Elindultam haza és elkísértek. Leálltunk egy kicsit az ajtóban. Pár perccel később anyu nyitotta ki az ajtót. A szája teljesen fel volt dagadva. Megláttam, hogy Billék észrevették, ezért gyorsan elköszöntem és bementem. Nem szóltam semmit csak átöltöztem és lefeküdtem aludni. Reggel, mikor felkeltem anyuék még aludtak. Gyorsan felöltöztem és elmentem suliba. Mikor hazaértem megint állt a bál. Hamar összekaptam a cuccaimat és lementem a folyópartra tanulni. Miután odaértem felhívtam Lilit. -         Szia, én vagyok. – mondtam. -         Szia, miről akartál beszélni? – Lili. -         Huhh, az elég hosszú…- elkezdtem mesélni. Már régóta beszéltünk. Megint sírtam, Lili próbált nyugtatni. Hirtelen valaki megfogta a vállam. Megfordultam és Bill volt az. -         Bocsi, most mennem kell. Köszi, hogy meghallgattál, még beszélünk. – mondtam és leraktam. -         Ne haragudj, megzavartalak? – Bill. -         Nem amúgy is leraktam volna. – én. -         Akkor jó. – Bill. -         Hogy, hogy itt vagy? – én. -         Unatkoztam otthon és eljöttem sétálni. – Bill. -         Aham. Én csak örülök, ha nem kell otthon lennem. De a tegnapi után Gustavval gondolom ezt ti is tudjátok. – mondtam. -         Hát igen. Nehéz lett volna nem észrevenni. – válaszolt kicsit zavartan. Ezután fokozatosan kiszedett belőlem mindent (drog, cigi, anyuék). Nagyon megértő volt, de látszott rajta, hogy meg van lepődve. Elindultunk hazafelé. Az ajtóban adtam neki 2 puszit, majd bementem. Ezután megismertem Tomot és Georgot. Mindenhova 5-en mentünk. Rengeteget hülyültünk, sétáltunk, gyakran ott voltam a próbáikon, 1-2 koncerten és néha nálunk is aludtak. Billel is egyre közelebb kerültünk egymáshoz. A nyári szünet előtt szuper híreket kaptam. Robi itt lesz nálunk egész nyáron, Lilivel már nem is beszéltünk, ezért nem zavart, hogy ő nem jön. Az utolsó tanítási nap végén, mikor mentem haza találkoztam Billel. Már majdnem a házunknál jártunk, mikor ismerős arcot pillantottam meg. Robi volt az. Egyből odarohantam és a nyakába ugrottam. Sokáig el se akartam engedni annyira örültem neki. Be akartam mutatni Billnek, de ő már nem volt ott. Reméltem, hogy nem gondolt rosszra. Robival elmentünk sétálni. Megmutattam neki a kedvenc helyeimet. Legvégére hagytam a folyópartot, ott leültünk beszélgetni. -         Mi a helyzet Rékával (a barátnője)? – én. -         1 hete szakítottunk. – Robi. -         Bocsi, nem tudtam. – én. -         Semmi baj. Nálad mi a helyzet a fiúkkal? – Robi. -         Nekem sincs senkim. Van egy srác aki nagyon tetszik, Billnek hívják…- ekkor megjelent Bill Tom, Gustav és Georg. Felálltunk és odamentünk hozzájuk. Éppen mutattam volna be Robit, de Bill elrohant. Először nem értettem miért. 2 perccel később vettem észre, hogy Robival fogjuk egymás kezét. Egyből el is engedtem. -         Ügye nem értette félre?- kérdeztem kétségbeesetten. -         Szerinted!?- mondták egyszerre. Hiába próbáltam vele beszélni nem ment. A telefonját nem vette fel, a házba nem engedett be. Eléggé kiborultam, de Tom mondta, hogy adjak neki kis időt, majd ha megnyugszik meg fog keresni, így is lett. 1 hét múlva felhívott, hogy szeretne velem beszélni. Még aznap este lementünk sétálni. -         Eddig miért nem kerestél? – kérdeztem. -         Át akartam gondolni a dolgokat. Azt hittem lesz köztünk valami, de megjelent az a srác… és amikor a folyóparton fogtátok egymás kezét az nagyon rosszul esett. – mondta. -         Robira gondolsz? Vele nincs és nem is lesz semmi. Ő olyan nekem mint…mint a bátyám, ő a legjobb barátom. Mindent tud rólam. Mikor megláttatok a parton akkor épp rólad meséltem neki, hogy mennyire tetszel. Az a kézfogás sem volt direkt, sőt észre sem vettem csak miután elmentél. – mondtam. -         Jó értem, de akkor is elég félreérthető volt. – válaszolta -         Tudom. Meg kell értened, eddig csak rá számíthattam és ő a legfontosabb számomra a világon, de ha megtudsz bocsátani… - ekkor megcsókolt. -         Megbocsátok. – mondta. Elkísért hazáig, majd leálltunk beszélgetni. Valaki hirtelen megölelt hátulról és megpuszilta a nyakam. Megfordultam és Robi volt az. Bill egyből neki esett. Miután abbahagyták a verekedést nem tudom miért, de nagyon mérges lettem. Egyszerűen fogtam magam és otthagytam őket. Elindultam a partra, ott leültem a homokba és elkezdtem sírni. Valaki megfogta a vállam. -         Mi a faszt akarsz? Hagyj békén! Nem látod, hogy zavarsz!? – kiabáltam. -         Hmmm. Ezt mintha már hallottam volna. – mondta, Gustav volt az. -         Bocsi, már megint. – mondtam. -         Mi a baj? – kérdezte. -         Bill és Robi… - megint sírtam. -         Értem. Ha nem akarod elmondani nem kell, de ha igen akkor én itt vagyok. – mosolygott rám. -         Köszi. Nem is tudod ez milyen jól esik. – mondtam, majd belehajoltam az ölébe és mindent elmondtam. Később suttogást hallottam. -         Most menjetek el. – Gustav. Felültem, Bill és Robi álltak mögöttünk. -         Mennyit hallottatok? – én. -         Mindent. – mondták egyszerre. -         Örülök neki. Legalább tudjátok mi a helyzet. Gustavnak igaza van. Menjetek el! – én. Mi Gustavval még maradtunk. 2-3 órája beszélgethettünk , mikor elkezdett szakadni az eső. Elrohantunk  mi házunkhoz. Az ajtóban Megálltunk. -         El se hiszem, hogy ennyire esik. – én. -         Én se. Mire innen hazaérek az egy örökkévalóság. – Gustav. -         Ha gondolod bejöhetsz. Anyáékat úgy sem zavarod. Nos? – én. -         Hát…ha tényleg nem zavarok akkor igen. – Gustav. -         Oké, akkor gyere. – én. Bent kerestem neki valami száraz ruhát, majd én is átöltöztem. Szólni akartam anyáéknak, de nem voltak otthon. Felmentünk a szobámba. Beraktam az egyik válogatás cd-met. Az első szám a Depresszió – Tűzön és vízen át volt. Elkezdtem könnyezni, de Gustav nem értette miért, hiszen a szöveg magyarul volt. Elmondtam neki németül a szöveget. Nem mondott semmit csak magához húzott és megölelt. Hirtelen azt vettem észre, hogy megcsókolt. Nem löktem el magamtól, hanem visszacsókoltam. Egyre jobban belemelegedtünk, majd lassan megtörtént minden. Reggel hamarabb keltem fel, mit Gustav. Csak feküdtem és néztem. Nem sokkal később ő is felkelt. -         Jó reggelt! Mi a baj? – Gustav. -         Semmi. Az estén gondolkodtam. – én. -         Én nem bántam meg, de te látom igen. – nézett rám szómórúan. -         Nem bántam meg, nagyon jó volt . De ha Bill ezt megtudja végleg vége mindennek. – feleltem. -         Igazad van. Ha ak…akarod nem mondom el neki. – mondta. -         Tényleg nem mondanád el neki? – kérdeztem. -         Igen, de csakis miattad . – nagy sóhaj – Ezt akarod? – kérdezte. -         Így lesz a legjobb. – mondtam. Bólintott, felöltözött, adott 2 puszit, majd elment. Nemsokára csörgött a telefon. -         Szia, Bill vagyok. Kérlek ne rakd le! Szóval holnapután 16:00-kor a garázsunkban próbálunk. Szeretném ha eljönnél, mert van egy meglepetésem. – mondta. -         Oké, még meggondolom. – feleltem és leraktam. Pont elkezdték a próbát, mikor odaértem. Már az összes számot elpróbálták. -         Akkor most utolsónak jöjjön az új szám. A címe : Álomból ébredés -           Este, ha elalszom, Ott vagy már velem, Csókokat adsz nekem. Átölelsz, vigasztalsz, Ha reggel felébredek, Rájövök ez csak álom volt. Szomorúan ébredek, Hisz nem veled vagyok. Magányosan kelek, Hisz titokban szeretlek. Te nem is tudod mit érzek, Ezek csak egyirányú érzelmek. S nélküled még egy nap telt el. A szerelmem még mindig nem kell? Ezt kérdezem megint tőled. Feleletet senki nem ad. Talán már nem is várom válaszodat. A legboldogabb nap mégis az lenne, Ha odajönnél, s fülembe súgnád: Szeretlek szerelmem!   A szám végén sírva rohantam el. Rövid idő után valaki megfogta a kezem és visszarántott. Gustav volt az.        -   Miért borultál ki? – kérdezte.        -   Az új dal szövege miatt. Szeretem Billt! Azt hittem jobb lesz, ha nem tudja meg mi történt köztünk, de nem tudok úgy csinálni! – mondtam.        -   Én se tudok úgy tenni. Az nekem nem csak szex volt! Érzek irántad valamit. – mondta, adtam neki egy pofont.        -   Ezt felejtsd el!! Én Billt szeretem! Hiába volt jó ami történt, hatalmas hiba volt és ő a barátod. – én.        -  Tudom és… - kezdte el, de félbeszakítottam.        -  Erről ne beszéljünk többet. Próbáljuk meg elfelejteni. – feleltem. Elindultam haza, nem állított meg csak nézte, ahogy elmegyek. Amint hazaértem lefeküdtem aludni. Hajnali 2 körül csörgött a mobilom. -         Halló. – én tök kómásan. -         Szia, Tom vagyok. Örülök, hogy felvetted. Az a helyzet, hogy Bill eltűnt. Gustav átjött, mert beszélni akart vele, de miután ő elment Bill elviharzott és még nem jött vissza. Hallottam miről beszéltek, nagyon haragszom rátok. Tudom mennyire fontos vagy a tesómnak, most félek, hogy valami hülyeséget csinált. Esetleg van ötleted hol lehet? – kérdezte Tom. -         De azt hiszem sejtem. – feleltem és leraktam. Úgy ahogy voltam (pizsomában) elmentem a partra. Szerencsére ott volt. Odamentem, majd leültem mellé. -         Szia, Tom hívott, hogy Gustav mindent elmesélt. Tudom most mit gondol… - nem tudtam befejezni. Bill magához húzott és megcsókolt. -         Na ez jobb volt, mint Gutavval? – kérdezte. -         Figyelj! Ez nem olyan egy… - megint nem tudtam befejezni. Bill ismét megcsókolt. Nem akart elengedni, erősen szorított magához, közben vadul csókolt. Tovább folytattuk. Lassan megtörtént minden. Reggel szinte egyszerre keltünk fel. -         Jó reggelt édes! Milyen volt az este? – mosolygott. -         Nagyon jó volt, de ha Gustav miatt csináltad akkor… - erre megcsókolt. -         Nem miatta csináltam! Te nagyon fontos vagy nekem és… - ekkor odahajoltam hozzá, mert eszembe jutott az új dal szövege, majd s fülébe súgtam: Szeretlek szerelmem! -         Akkor az a Gustavos dolog mi volt? – kérdezte mérgesen. -         Nem tudom csak azt, hogy téged akarlak. Gustav pedig… olyan jó volt, hogy meghallgatott. Nagyon jó volt vele, mégis hatalmas hiba. Ha emiatt elveszítelek azt nem bírnám ki. Megtudsz bocsátani?- kérdeztem aggódva. -         Szeretlek és ez nagyon fájt! Talán még most mg tudok bocsátani. De többször már nem. – mondta és megcsókolt. A dlgok kezdtek rendbe jönni. Robi összehaverkodott a többiekkel. Bill és Gustav között volt egy kis feszültség, de apránként kezdett enyhülni. Megint együtt lógtunk, mint régen csak most Robi is ott volt. Mindenhova 6-an mentünk, elválaszthatatlanok voltunk. Később kezdtem pánikba esni, mivel már 2 hetet késett (remélem értitek).  Egyedül Robinak mertem szólni. Elmentünk orvoshoz. A legrosszabb történt : terhes vagyok! Már sírni se tudtam csak bámultam magam elé.  Mikor hazaértünk Robi elküldött aludni. Beszélgetésre ébredtem, ami a konyhából jött. Odaosontam és belestem.        -   Terhes? – Georg.        -   Igen. Az orvos mondta. – felelt Robi.        -   Úristen, szegény Buffy. Most mi lesz? – aggódott Gustav.        -   Ez jó kérdés. Ha a szülei megtudják megölik vagy megint elköltöznek. Szóval gyorsan                                                                              kell lépnünk.! – jelentette ki Robi. -         Igazad van, de még azt sem tudjuk ki a gyerek apja. Nem rossz indulatból mondom. Ez a tény! – mondta Bill. -         Hát igen. Vagy te vagy én. – Gustav. -         Akkor most mégis mi lesz? – Georg. -         Nem tudom. – mondtam és bementem hozzájuk. -         Mióta állsz ott? – kérdezték egyszerre. -         Épp elég ideje. Mindegyikőtöknek igaza van, de mégis hogy kerültök ide? – én. -         Hát szó…szóval én hívtam ide őket. Sajnálom, muszály volt megtudniuk és érted is nagyon aggódtam. – mondta Robi és megölelt. -         Nagyon félek, ez nem történhet meg velem most, mikor kezdett rendbe jönni az életem. Nagyon félek. – én. Ekkor a többiek is odajöttek megölelni. Nagyon jól esett, hogy ennyire törődnek velem és nem hagynak magamra. -         Nekem nem lehet gyerekem csak 15 vagyok. Még nem vagyok kész. Ez túl sok. És az apja…nem is tudom ki az. – folytattam sírva. -         El akarod vetetni?- kérdezték egyszerre. -          Fogalmam sincs, előbb tudni akarom ki az apja. – méztem Gustavra és Billre. Másnap mindhárman elmentünk az orvoshoz. Kiderült, hogy egy vizsgálat / teszt amivel ki lehet deríteni ki az apa (még szülés előtt). Miután végeztünk elémentünk Billékhez, a többiek már ott voltak. -         Na  mi volt? – Tom -         1 hetet kell várni az eredményekre. – én. -         Olyan sokat? – Georg. -         Igen. – mondta Bill és Gustav egyszerre. Szerencsére anyuék elutaztak 2 hétre, szóval tőlük nem kellett tartanom. Egyik délután csörgött  a telefon. -         Halló, Buffy vagyok.- szóltam bele. -         Jó napot! A kórházból hívom a teszteredmények miatt. Nos a teszt szerint 95% - os valószínűséggel Bill Kaulitz a gyerek édesapja. Kérem pár nap múlva keressenek meg, hogy megtartják-e a babát vagy sem. – orvos. -         Rendben és köszönöm. – válaszolta és leraktam. Nem tudtam elhinni. Miután összeszedtem a bátorságomat felhívtam Billt. Elmeséltem mit mondott az orvos. Ahogy leraktam a telefont csöngettek. Bill állt az ajtóban, nem mondott semmit. Bejött, megölelt és megcsókolt. -         Szia, ezt miért kaptam? – lepődtem meg. -         Mert szeretlek…- újra megcsókolt. -         Én is szeretlek, de a baba…nem tudom mit tegyünk. Akarom is meg nem is. Még túl fiatal vagyok és te is. Meg ott az együttes, őket nem hagyhatod ott. – én, miközben bementünk a nappalinkba. -         Nem is akarom őket otthagyni, de téged és a babát sem. – ismét megcsókolt. -         Ezek szerint te akarod a babát? – én. -         Ha te akarod akkor én is! – mondta. Egész este beszélgettünk. Megszületett a döntés : a baba marad! Másnap a fiúkat a garázsba hívtuk. -         Fiúk nagy hírünk van! Megvan a teszt eredménye… én vagyok az apa. – mondta és közben fogta a kezem. -         Huhh en…ennek örülök. Nagy kő esett le a szívemről. Bocsi, nem úgy ér… - Gustav. -         Tudom, hogy értetted. – én. -         Akkor mi lesz a picivel? – Robi. -         Megtartjuk! - jelentettük ki. -         Komolyan? – Georg. -         Igen. – bólintottam. -         Akkor tesó most nagybácsi leszek? – Tom. -         Ja ja . –